Látogasson el Dubrovnikba és lássa saját szemével a horvát tengerpart legfestőibb pontját, amely egyben a legvonzóbb idegenforgalmi látványosság is!

A város története. Dubrovnik (Raguza) tenger felé néző sziklakiszögellése már a 7. században is lakott volt, görög és római halászok élték itt mindennapjaikat. A 9. században a város, akkori nevén Ragusinum, Bizánc fennhatósága alá tartozott, s legfőbb feladata a velenceik támadásainak kivédése volt. A 11. század körül a település egybeolvadt a Srd lejtőjén elterülő várossal, s ettől kezdve él a Dubrovnik elnevezés. Az elnevezés a Dubrava szláv szóból ered, amelynek jelentése liget. A 12. században már élénk cserekereskedelmet folytat itáliai városokkal, többek között Anconával, Pisával és Barival. Azonban amikor 1204-ben Konstantinápoly elesik, és a bizánci védelem már nem elég, kénytelen elismerni Velence fennhatóságát. 1358-ban Dubrovnik függetleníti magát az itáliaiaktól, s évi 500 dukát adót fizet a magyar királyoknak fennhatóságuk elismeréséért. A magyar királyság és a város kapcsolata 1526-ig, a mohácsi csatáig tart. Raguza fénykorát a 15–16. században élte, ekkor építették ki a ma is álló hatalmas védműveket, palotákat, nyaralókat és templomokat emeltek; s emellett költők, festők, tudósok kulturális városává vált. A 17. században földrengés döntötte romba a várost, amely közel 4000 emberéletet követelt. 1808. január utolsó napján Napóleon feloszlatta a Raguzai Köztársaságot, és az Illír tartományok részévé tette. 1815 és 1918 között osztrák tengerparti városkává szelídült az egykori hatalmas városállam, 1918 után Jugoszláviához tartozott, ma pedig Horvátország turisztikai célpontjainak számát gazdagítja. A háború sok kárt okozott, ezeket a sebeket nemzetközi összefogással, az UNESCO anyagi támogatásával állították helyre, s 1979-től a Világörökség részét képezi.

Dubrovnik látnivalók

Dubrovnik főbb látnivalók

A falakkal megerősített városba északnyugaton lehet bejutni, a Pile-kapun keresztül. A két sarokbástya, a Bokar-erőd és a Minčeta-erőd, a 14–15. századból származik. Közöttük található a városkapu, amelyen belépve az Onofrijeva fontana (Onofri kútja) által díszített térre jutunk. A tér két oldalán áll a Szent Klára-kolostor illetve a Ferences-templom és kolostor. A Ferences-rendi kolostor 14. századi kerengője 120 gazdagon díszített kő oszloppárt rejt, egykor Napóleon katonái lóistállóként hasznosították, de patika is működött a falak között. A közeli Patikamúzeum évszázadokkal ezelőtti belső kialakítása lenyűgözi a betérőket, s emellett számos kincset is rejt. Számos elő-ázsiai, olasz fajansz és holland kerámiaedényeket, gyógyszertartókat, régi recepteket és gyógyszerkönyveket lehet itt megcsodálni. A múzeum két ereklyét is őriz, I. László király karcsontját, illetve a város védőszentje, Szent Balázs lábcsontjának egy darabját. Dubrovnikban található a Balkán-félsziget első zsinagógája is, amely máig épségben maradt. A 15. században épített zsinagóga berendezése a 17. századból való. A keleti városfalnál található a Dominikánus-templom és kolostor, a Szent Miklós-templom, a Szent Balázs-templom, a Nagytanács és a Rektorpalota épületei, a Székesegyház és a Püspöki-palota, majd délnyugat felé sétálva juthatunk a Jezsuita templomhoz és kolostorhoz.

Dubrovnik látnivalók nevezetességek

Dubrovnik további érdekességek

A Gradac parkhoz, amely a főpostával átellenben álló bástya felé található, fenyőfás domboldalon keresztül lehet eljutni. A parkból lenyűgöző a rálátás az erődítmény bástyáira, s itt szoktak színházi előadásokat is tartani. Az óváros délkeleti csücskében, a Sv. Ivan-erődben, láthatjuk az Akvárium és Tengerészeti Múzeum kiállításait, ahol bepillanthatunk a tenger mélyének világába, megismerhetjük a dubrovniki hajózás emlékeit, de külön érdekesség a Duna teljes folyásáról készült 17–18. századi térkép is, amelyen magyar neveket, olvashatunk. A népművészet iránt érdeklődőknek érdemes a Muzej „Rupe”-hez (Népművészei Múzeum) ellátogatni, ahol Dubrovnik és környékének hagyományai, egykori tárgyi emlékei ismerhetők meg igen szép környezetben, egy hangulatos régi épületben. A várossal szemközt kicsiny sziget zöldell. Ez Lokrum. Negyedórás hajókázással lehet és föltétlenül ajánlott odamenni. A gyönyörű szigetet egzotikus arborétum erdője borítja és kiváló fürdőhelyek vannak.